A tizenegyeseknél viszont már nem tűntek ennyire nagyvonalúnak, mivel 3-3-as állásnál az utolsó büntetőt Lautaro Martínez értékesítette, és juttatta tovább az égszínkék-fehéreket. Nagy kérdés lesz majd kedden, hogy a horvát válogatott képes lesz-e a brazilok elleni teljesítményt megismételni, hiszen Bruno Petkovic góljával ők is vesztes állásból tudtak talpra állni, és a büntetőknél már tűpontosan céloztak, ami akár a Lusail Nemzeti Stadionban is a mérleg nyelvét jelentheti. Elérhetőségek: Direct Now link (előfizetés szükséges): bit.
Az argentin-francia álomdöntő volt a lehető legreálisabb
80", "customLink":"", "livebetLink":"", "bookmaker":"23"}]} A francia és az argentin válogatott a legutóbbi világbajnokságon játszott utoljára egymással, akkor a nyolcaddöntőben Franciaország 4-3-as győzelmet aratott. Azon a meccsen sokkal jobbak voltak a franciák és még azt is elbírták, hogy Argentína 2-1-re vezessen a második félidő elején. Az akkori erőviszonyok sokkal egyértelműbbek voltak, hiszen a fogadóirodáknál Franciaország azért bőven esélyesebbnek számított, és hozta is a várakozásokat.
Az idei katari vb meccseit viszont már nem csak hagyományos módon, kábelen tudjuk figyelemmel követni, hiszen legális online sportos streaming platformon, online TV-n vagy akár ingyenesen is nézhetőek, erre pedig több opció is rendelkezésre áll Magyarországon. Így tudod nézni a 2022-es vb meccseit: Mikor játsszák az elődöntő első meccsét? A mérkőzést december 13-án kedden rendezik meg esti 20:00-ás kezdéssel. Az Argentína-Horvátország találkozót Loszaílben, a Lusail Nemzeti Stadionban játsszák, a játékvezető pedig Daniele Orsato lesz.
{"headTitle":"Argentína - Franciaország ", "headSubTitle":"Fogadási határidő", "headSubTitleValue":"2022-12-18 16:00", "footerTitle":"", "footerLink":"", "events":[{"eventTitle":"Argentína ", "odds":"2. 80", "customLink":"", "livebetLink":"", "bookmaker":"23"}, {"eventTitle":"Döntetlen ", "odds":"3. 00", "customLink":"", "livebetLink":"", "bookmaker":"23"}, {"eventTitle":"Franciaország ", "odds":"2.
Lionel Scaloni csapata egy szinte megnyert mérkőzésen veszett majdnem oda, ami a szaúd-arábiai fiaskó után egy újabb intő jel arra, hogy a gárda nem tud 90 percig ugyan azon a sebességen és intenzitással játszani, ami a horvát csapat ellen már megbosszulhatja magát. Hiába vezettek Messi góljával már 0-2-re, és tűnt úgy a mérkőzés, hogy innen már számukra ezt nem lehet elveszíteni, a 83. percben jött Weghorst és szépített, majd az utolsó percben egy trükkös szabadrúgásgóllal kiegyenlítette a találkozót, így Scaloniék ráadásra kényszerültek.
Az Argentína-Horvátország elődöntőt az M4 Sport közvetíti HD minőségben. Ez várható: Horvátország az 1998-as kikiáltott függetlensége óta öt alkalommal vett rész világbajnokságon, és immár harmadszor jutottak be az elődöntőbe. Ez komoly teljesítmény egy midössze alig 4 milliós országtól, és legutóbb Oroszországban egészen a döntőig meneteltek, ahol végül Franciaország állította meg őket. Zlatko Dalic csapatának most is komoly esélye van az előző bravúrt megismételni, és egy kis szerencsével akár a moszkvai döntő párosítása is összejöhet, de ne szaladjunk ennyire előre. Sokan úgy tartották, hogy a négy évvel ezelőtti csoda egyszeri alkalom volt, ám Luka Modric és Dejan Lovren simán újraírhatja a korábbi fényes forgatókönyvet, és ehhez csupán arra van szükségük, hogy legyőzzék a Messivel felálló Argentin válogatottat, akik a vébé meccsek alatt mindig más arcukat mutatták.
SPÍLEREK vb-kiadás 5. rész | Argentína vagy Franciaország?
Francia-argentin döntő lesz a vébén - Pátria Rádió - RTVS
[[FOLYÓ#]<] Lengyelország Argentína adás 30 november 2022
Itt vannak a világbajnoki döntő esélyeiArgentína-Franciaország döntőt rendeznek Katarban. A fogadóirodák szerint teljesen kétesélyes a finálé. Argentína kedden aratott 3-0-s győzelme után a címvédő Franciaország 2-0-s sikerrel lépett át Marokkó válogatottján, így eldőlt, hogy vasárnap 16 órától Argentína - Franciaország világbajnoki döntőt nézhetünk. Embed from Getty Images Erre a párosításra akár rá is húzhatjuk az 'álomdöntő' jelzőt, hiszen az argentin csapat kontinensbajnokként és 36 mérkőzés óta tartó veretlenségi szériával vágott neki a katari világbajnokságnak, a francia válogatott pedig címvédőként és első számú esélyesként kezdte menetelését.
[[[tv-t néz<<<<]>>>>]] Argentína Ausztrália adás 3 december 2022
VB 2022 mai műsor: Argentína-Horvátország elődöntő2022-es katari-vb elődöntő, az utolsó négy meccs következik: A párharcok egyik állomásán kedden a hollandokat verő Argentína találkozik a Brazíliát búcsúztató Horvátországgal, hogy egyikük bejusson az idei világbajnokság döntőjébe. Mindkét csapat megérdemelten készülhet az elődöntőre, ráadásul a keddi összecsapás győztese egy nappal többet is készülhet a fináléra, ami komoly előnyt jelenthet teljesítményben, de majd meglátjuk, hogy ennek lesz-e majd a végén jelentősége.
Franciaország lesz Argentína ellenfele a döntőben - ATV
A vasárnapi találkozó azonban teljesen nyitottnak tűnik és erre utalnak a fogadóirodák legfrissebb szorzói is. A bukik 2. 80-2. 80-as oddspárral hozták ki a két győztes szorzót, míg a döntetlen kereken 3. 00-as oddsot fizet. Ezekből a számokból következik, hogy a végső győztes piacon is teljesen egálon állnak a szorzók, a két válogatott végső sikere 1. 90-1. 90-es oddsot fizet. {"headTitle":"Argentína - Franciaország - Ki nyeri? ", "headSubTitle":"Fogadási határidő", "headSubTitleValue":"2022-12-18 16:00", "footerTitle":"", "footerLink":"", "events":[{"eventTitle":"Argentína ", "odds":"1. 90", "customLink":"", "livebetLink":"", "bookmaker":"23"}, {"eventTitle":"Franciaország ", "odds":"1.
Franciaország döntő vasárnap délután élőben az M4 Sporton